Szerző: Szerkesztő

A vármegye hírei 2023. év tavaszán nyújtotta be pályázatát a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal a Családbarát Magyarország Központ által meghirdetett Családbarát Hely tanúsító védjegy használatára, melyet a sikeres auditálást követően 2023 májusában elnyertünk. A kormányhivatal több éve nagy hangsúlyt fektet a családos kollégák segítésére, támogatására, így már évek óta bevezetésre került az iskolakezdési és nevelési támogatás, valamint a cafeteria juttatás. Nem csupán anyagilag kerülnek támogatásra munkatársaink, hanem a foglalkoztatás módját tekintve is, például az eltérő munkarend bevezetésével, vagy az egyéb közösségépítő események szervezésével. Továbbá fontos számunkra a családtudatosság kommunikációja, erre törekszünk a rendszeresen megjelenő elektronikus magazinnal a Kormányhivatali Lapozgatóval és a…

Read More

Dvorácskóné Vuity Erikaintézményvezető A BKTT Óvoda-Bölcsődéje óvodai dolgozói az idei év csapatépítő szakmai napját Csikérián tartották 2023. 10. 09-én. A nevelés nélküli munkanap célja a csikériai tagintézményünk megismerése, a pályázat útján felújított óvoda megtekintése volt. A hideg idő miatt megfogyott kerékpáros csapat vidám beszélgetés közepette tekert át a szomszéd községbe, ahol a többiekhez csatlakozva, finom pogácsa és kávé mellett átbeszéltük a nevelési év eddigi történéseit, örültünk sikereinknek, levontuk fejlesztendő feladatainkat a jövőre vonatkozóan. Ezután Osztrogonácz-Cvetkovic Zita, a csikériai tagintézmény vezetője a Művelődési Házba invitált bennünket, ahol hangulatos harmonika játékával, horvát táncok és énekek tanításával tette emlékezetessé ezt a napot. Köszönjük…

Read More

Laczkóné Szommer Gyöngyi tollából Országos szinten az idei évben indult először útjára az Állatvédelmi Témahét. „A mai kor gyermekei formálják közös jövőnket, ezért is szeretnénk elsőként az ő tudásukat kiszélesíteni, empatikus képességeiket magasabb szintre emelni, ezáltal etikus állattartásra, állatvédelemre ösztönözni őket. Az állatvédő szemlélet fejlesztése a társadalom tagjaiban korosztálytól függetlenül nemzeti érdek.” –írta ismertetőjében az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság. Intézményünk is regisztrált a több száz oktatási intézményt és gyermekvédelmi szervezetet felölő programra. Ez a kéthetes programsorozat országosan több, mint 250000 gyermeket vonzott be. Intézményünk nevelési tervében, már évek óta hagyományként szerepel az állatok világnapjának megünneplése…

Read More

A Petőfi óvoda jelenti 2023.10.07 – én a Petőfi óvoda szervezésében óvodai Szülők báljára került sor a Sárga Csikó étteremben. Közel 200 vendég, ill. lelkes szülő részvételével jó hangulatú, hajnalig tartó mulatság zajlott le, melyen Nemes Tamás és Juhász József szolgáltatta a zenét. A bál színvonalas műsorral indult: Fél 8 – kor a Szederinda munkaközösség óvónői, Földesné Remete Renáta, Szalai Ferenc Jánosné és a Kossuth utcai óvoda gyermekei táncoltak magyar táncokat, majd a Petőfi óvoda horvátos Méhecske csoportja – Mondovicsné Juhász Rózsa – nemzetiségi óvodapedagógus vezetésével horvát zenére modern táncot adtak elő, végül Mikó Norbert 12 éves tanuló – önzetlenül…

Read More

Páncsicsné Vőneki Babett írása Természetjáró Műhelyfoglalkozást tartottak 2023 október 4.-én Bácsalmáson, délután aBKTT óvodásainak és azok hozzátartozóinak a helyi Kossuth-parkban. A hagyománnyá vált játékos délután óvodás gyermekeket és szülőket invitált ezen a szép őszi napon is a természetbe. Az idei foglalkozáson a szelektív hulladékgyűjtésen és az erdei állatokat téliidőszakra való felkészülésén volt a hangsúly. A Természetjáró kezdeményezésben Tóth Magdolna, Denczinger Rita, Nagy Flóra, és Páncsicsné Vőneki Babett óvó nénik foglakoztak a résztvevőkkel.

Read More

Így mutatkozik be vármegyénk Bőséges kínálattal lesz jelen Bács-Kiskun az Országos Mezőgazdasági ésÉlelmiszeripari Kiállítás és Vásár kiállítói között a hétvégén. A vármegyeiértékek, a fi200-as termékek és Pepper robot mellett „a mi Petőfink” istiszteletét teszi a vármegye önkormányzatának standjánál. Valódi vidéki kavalkád várja a fővárosiakat és a fővárosba látogató vidékieketa HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ területén 2023.október 20-22. között. Az eseményt kétévente rendezi meg az AgrármarketingCentrum az Agrárminisztérium égisze alatt, célja pedig nem más, mintegy színes, családi program keretében bemutatni a hazai agrárium ésélelmiszergazdaság teljes spektrumát.Az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztályának felkérésére a vármegyékközött Bács-Kiskun kiemelt társkiállító lesz. A vármegyei értéktár és aturisztikai látnivalók…

Read More

És várja a panaszokat Az utóbbi időben kételyek merültek fel a Bácsalmási Panaszláda működésével kapcsolatban, amelyet Németh Balázs polgármester kezdeményezésére a Bácsalmási Hírek szerkesztősége fejlesztett ingyenesen, és amelynek honlapunk ad otthont. A panaszláda karbantartás és fejlesztés miatt időszakosan nem volt ugyan elérhető, azonban a Bácsalmási Hírek főoldalán itt és itt továbbra is üzemel, és fogadja a lakossági észrevételeket, panaszokat. Arról, hogy miért született ez a panaszbejelentő felület itt írtunk, illetve a használatáról ezt a videót tettük közé. Azonban a panaszláda fejlesztésen esett keresztül, ezért újabb szemléltető videóval mutatjuk be a működését és az új funkciókat.

Read More

A lányok 4 napig küzdöttek az eredményért Ahogy korábbi cikkeinkben itt, itt és itt is megírtuk, a Csauscher-ház állapotának megóvása igencsak indokoltá vált. Szerencsére a kezdeményezésünk nyomán több intézkedés is történt, amelyről bővebben ebben a cikkünkben számoltunk be. Röviden ez történt eddig Kezdetnek drónnal felmértük a tető állapotát, majd személyesen is bejártuk a padlást. A beázásokat sikerült megszüntetni azáltal, hogy a BÖKK munkatársai megigazították és helyenként pótolták a tető lemezeit. Ezt követően Huczek Endre irányítása mellett az ereszcsatornák kitakarítására is sor került, ezzel megakadályozva az esővíz túlcsordulását. Erre a homlokzat vakolatának lepergésének megelőzése miatt volt szükség. Szerkesztőségünk vállalta magára a…

Read More

Lakosság-közeli járóbeteg-szakellátás fejlesztése a bácsalmási járásban EFOP-2.2.19-17-2017-00030 A Bácsalmási Egészségügyi Szolgáltató Kft. a Bácsalmási Járás járóbeteg szakrendelőjének eszközfejlesztésére 270 377 470 Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert. A pályázat célja volt a járóbeteg szakellátás minőségének javítása, az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés elősegítése. A fejlesztés az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, az EFOP-2.2.19-17-2017-00030 kódszámú támogatott projekt és a „Járóbeteg Szakellátók Szolgáltatás Fejlesztése” pályázati felhívás szerint. A beruházás során sor került a szakrendelő átalakítására, felújítására és korszerű eszközökkel újult meg a belgyógyászati, bőrgyógyászati, szemészeti, a gyógytorna- fizikoterápiás, az osteoporosis, a diagnosztikai…

Read More

Az Európai Unió támogatásával Az Erasmus+ programban 2023. február 23-i határidőre benyújtott rövid futamidejű köznevelési mobilitási pályázatunkat a Tempus Közalapítvány kuratóriuma támogatásra elfogadta. Pályázatunk a „Változz, hogy változtathass!” címet viseli. Száma: 2023-1-HU01-KA122-SCH-000120943 Célunk pedagógiai tevékenységünk megújítása a 21. század kihívásaira válaszolva. A projekt keretében külföldi tanártovábbképzésekre pályáztunk.Az elnyert pályázati összeg 11 048 euró, melyből a következő mobilitások valósulnak meg: Kollégáink élménybeszámolói az alábbi linken olvashatóak: https://erasmushjg.blogspot.com/

Read More

Almási Tömegsport Egyesület: Mozogj Velünk a Természetben! BÁCSALMÁS, 2023. szeptember 29. – Az Almási Tömegsport Egyesület immár több mint 3 éve nyújt változatos sportolási lehetőségeket mindenkinek, legyen szó kicsikről, nagyokról, gyerekekről vagy felnőttekről. Céljuk, hogy minden korosztály számára biztosítsanak színes és sokrétű mozgási lehetőségeket. Az egyesület olyan programokat kínál, melyek mindenki számára elérhetőek és vonzók. A gyermekek számára játékos és erősítő foglalkozások mellett szabadidős tevékenységeket is szerveznek. Emellett havonta gyalogtúrát is biztosítanak az érdeklődők számára, ahol a csapat tagjai nem csupán sportolhatnak, de lenyűgöző tájakat is felfedezhetnek. A múltban már számos nagyszerű túrát szerveztek, melyek során olyan helyekre és programokra…

Read More