A bejglik és kókuszgolyók új kihívóra találtak?
Az utóbbi időben, ha nem hallottál a „Dubaji Csokiról”, akkor nyilván egy puszpáng mögött lappangsz, vagy egy párhuzamos univerzumban tengeted napjaidat, ahol a gasztronómiai trendek nem tudnak átszűrődni. Bevallom, magam is csak nemrég csöppentem bele ebbe az édes históriába, ami gyorsabban terjed, mint a pletyka a falusi fodrásznál.
Először a feleségemnél próbálkoztam:
„Hallottál már erről a dubaji csokiról?”
A pillantása vegyes volt – egy adag meglepetés, egy csipetnyi „komolyan?” és egy szemernyi „te hol voltál az elmúlt fél évben?”. Jó, hallottam már a kifejezést, de azt hittem, valami luxus életstílus kódneve, nem is sejtettem, hogy egy olyan édességről van szó, aminek kilója drágább, mint egy átlagos háztartás teljes havi rezsiszámlája.
A környék nagyobb bevásárlóhelyeit járva derült ki minden: az Aldi és Lidl polcai olyanok, mint a dögvész utáni pusztaság. Az eladók egybehangzóan azt mondták, hogy a dubaji csoki gyorsabban fogy, mint a…, nos, gyorsabban fogy. Az Aldi mindössze három darabot ad el vásárlónként, 1499 forintért 90 grammot. A Lidl már magasabbra teszi a lécet: 2499 forintért kínálja a 100 grammos kiszerelést. (Az ember önkéntelenül is gyanakodni kezd: vajon aranyport kevertek bele titokban?)
A Müllerben aztán elértem a csúcspontot: 3295 forint 90 grammért. De legalább volt még belőle. Ellenállhatatlan volt a kísértés. „Ha már itt vagyok, miért ne?” – gondoltam magamban, és bele is vágtam. Sőt, nehogy már csak egy verzió legyen, vettem egy olcsóbbat is, 2395 forintért. Hátha.
A mellettem álló fiatal hölgy kérlelte a barátját, hogy kóstolják meg, de az csak annyit mondott:
Dehogy veszünk ilyet! Drága és sz*r is… állítólag.
Sebaj, mi megvettük! A gázszámlát meg majd a következő hónapban befizetjük.
Legalább a szerkesztőségi kóstoló fergetegesre sikeredett. Az értékelések egy olimpiai pontversenyhez hasonlítottak: 5/10-től egészen 9/10-ig terjedtek. Volt, aki szerint tökéletes, volt, aki szerint „túl sok benne a pisztácia” Az árat illetően viszont teljes volt az egyetértés: teljesen abszurd.
A legnagyobb csalódás azonban reklámok által sugallt krémes állag. A belseje is tömör, darabos, egyáltalán nem viszkózus. Lehet, hogy túl sokáig utazott a hideg autóban, azért nem folyt meg a zöld pempő, amikor kettétörtük? Ezt nem tudjuk, mert olyan kicsi adagot rejtett a csomag, hogy a további kísérletekhez nem állt rendelkezésre elegendő matéria.
És az íze?
Nem rossz. De annyira nem is jó, hogy az ember hajlandó lenne érte eladni a nagymama ezüst étkészletét. Összességében a pisztácia és a roppanós kadayif tészta íze dominál, kicsit már túlzottan is elnyomva a csokoládét. A kadayif a közel-keleti édesipar egyik legérdekesebb gyöngyszeme: egy hajszálvékony, sodort tésztaszál, amely úgy tekeredik, mint a cérnametélt. Bár szülőhazája vitathatatlanul Törökország, azóta meghódította a Közel-Kelet szinte minden szegletét – és ahány ország, annyi féle változatban készítik.
Jövőre nagy a valószínűsége, hogy a dubaji csoki lesz a süteményvásárok új sztárja – egy olcsó ostyalappal és egy „geil” pisztácia krémmel, azonban abban is szinte teljesen biztos vagyok, hogy a mama karácsonykor továbbra is kitart a bejgli és a kókuszgolyó mellett, nem pedig egy tábla pisztáciakrémes csokoládéba fogja invesztálni a teljes nyugdíját.
Érdekes tények a dubaji csokiról:
- Egy hölgy, a 38 éves Sarah Hamouda kísérletezte ki ezt a pisztáciás-tésztás csodát
- Valóban Dubajból származik.
- A pisztácia az igazi főszereplő benne
- Több a marketing, mint a valódi ízkavalkád
- Gyorsabban fogy, mint jégkrém a sivatagban
Ha véletlenül ti is úgy érzitek, hogy „megéri” a kiadást, rajta! Vásároljatok, kóstoljatok, és osszátok meg velünk: valóban ekkora szenzáció, vagy csak egy újabb hypevonatra szálltunk fel megint?
És ha tudtok olyan helyet Bácsalmáson, ahol be lehet szerezni – szóljatok! Bár mi inkább a klasszikusoknál maradunk. Pisztácia ide vagy oda.
