Ahogy az már legalább harmincöt éve hagyomány, idén is megrendezésre került a Vörösmartys Szülők–Nevelők bálja, amelynek ezúttal is a Sárga Csikó Étterem adott otthont.

Pálmai Zoltán igazgató elmondta:
„Emlékeim szerint legalább harmincöt éve tartjuk meg ezt a rendezvényt. Kezdetben Szülők bálja néven indult, de mindenki Vörösmartys bálként emlegette, hiszen az iskola közösségéhez kötődött mindig is. Alapvetően az a bál célja, hogy évente egy alkalommal kötetlenebb formában találkozhassunk a szülőkkel és együtt szórakozhassunk. A tombola bevételéből azokat a gyerekeket támogatjuk, akik hátrányos helyzetűek vagy kimondottan tehetségesek. A hangulat rendszerint a tombolahúzás után éri el a tetőpontját – ez az est egyik fénypontja, hiszen rengeteg felajánlást kapunk és sok támogatónk van.”

Az idei bál különösen emlékezetes volt, hiszen Pálmai Zoltán igazgatóként utoljára vett részt a szervezésben: a tanév végén nyugdíjba vonul. A meghívást és a vendéglátást ezúton is köszönjük neki.

A rendezvény ezúttal is remek hangulatban telt. A vendégek érkezéskor már a tombolatárgyakkal megrakott asztalokkal és a gazdagon kínáló bárpulttal találkozhattak. Idén, talán első alkalommal, három óriási, faragható tök is felajánlásra került, amelyek az este egyik legnépszerűbb nyereményeivé váltak. A beszélgetésekből kiderült, hogy sokan szívesen „pályáztak” ezekre a különleges darabokra, de a felajánlások között italoktól műszaki eszközökig szinte minden megtalálható volt.




















A támogatók listája évről évre hosszabb, gyakorlatilag a legtöbb helyi vállalkozó hozzájárul valamilyen formában a rendezvény sikeréhez. A vacsora és a helyszín ezúttal is kifogástalan volt, erről a Sárga Csikó Étterem és Kerényi Réka gondoskodott.
A zenét az Éppen Ráérünk zenekar biztosította, akik – ahogy azt már megszokhattuk – idén is nagyszerű hangulatot teremtettek, és gondoskodtak róla, hogy senki se maradjon ülve.
A Bácsalmási Hírek immár évek óta azzal járul hozzá a bál sikeréhez, hogy plakátot készít, több felületén hirdeti az eseményt, és fotókkal, videóval számol be róla.
