Bácsalmáson ma reggel még hűvös, 4–5 fokos idő fogadott bennünket, de a nap már egyértelműen a tavasz felé billenti a mérleget. A délelőtt folyamán gyors melegedés kezdődik, napközben 14–15 fokig emelkedik a hőmérséklet. Többórás napsütés várható, csapadék ma nem valószínű, a szél gyenge marad.

A hét további része
A következő napokban igazi koratavaszi idő körvonalazódik:
- Szerdától péntekig 14–16 fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók
- Az éjszakák továbbra is hűvösek maradnak, 4–8 fok közötti minimumokkal
- Többnyire napos, gomolyfelhős idő jellemzi majd a térséget
- A hét végén előfordulhat egy-egy gyenge zápor, de összességében száraz időre készülhetünk
A természet szempontjából ez már egyértelműen a tavasz előszobája. A talaj nappal melegszik, a fényes órák száma nő, és ez nemcsak az embereken, hanem a madárvilágon is látszik.
Első jelek: a gólyák úton vannak
Magyarországon az első fehér gólyák már február végén megérkeztek, többek között Akasztóra és Kiskunhalas térségébe. Ez mindig biztos jele annak, hogy a vándorlás elkezdődött.
A fehér gólyák többsége Nyugat-Afrikában telel. Az elmúlt hetekben több beszámoló és fotó is készült arról, hogy Szenegálban nagy csapatokban gyülekeznek a „mi” gólyáink, mielőtt elindulnak több ezer kilométeres útjukra Európa felé. A visszaérkezés hullámokban történik: először jellemzően a hímek érkeznek, elfoglalják és rendbe teszik a fészkeket, majd később csatlakoznak hozzájuk a tojók.
Bácsalmás: négy fészek, egyelőre üresen
Bácsalmáson jelenleg négy ismert gólyafészek van. Ezek most még üresek, de a következő hetekben jó eséllyel megjelennek az első madarak. A legtöbb gólya március közepe és április eleje között érkezik meg véglegesen.
Ha marad ez a száraz, napos, enyhe idő, könnyen lehet, hogy idén is hamar benépesülnek a fészkek.
Összességében tehát a következő hetekben koratavaszias idő várható Bácsalmáson, elszórtan gólyákkal. A kabátot még nem érdemes végleegesen száműzni a szekrénybe, de a tavasz már egyértelműen az ajtóban topog.
A kiemelt kép illusztráció.





