Szerző: Szerkesztő

Napokon belül megkezdődnek a munkálatok a Bácsalmási Művelődési Központ mögött kialakítandó új közösségi tér helyszínén. A projekt részeként lebontják a központ régi, 18 méter magas kéményét, amely egy tragikus esemény szomorú emlékét őrzi. A bontási munkálatok 2025. január 27-én indulnak, és az új közösségi tér kialakítása várhatóan 2025 szeptemberére fejeződik be. Egy szomorú emlék vége A kémény, amely a helyiek emlékezetében fájdalmas eseményeket idéz fel, több mint két évtizede árnyékolja be a várost. 2003 júliusában egy 16 éves fiatal életét vesztette, miután lezuhant a építményről. Az eset megrázta a helyi közösséget, és azóta is gyakran emlegetett történet Bácsalmáson. A kémény…

Read More

15-20 centiméteres hótakaró és közel -20 fokos éjszakai fagyok Nemrég posztoltunk egy képet Bácsalmás egy évvel ezelőtti behavazott központjáról, ami egyre ritkább látvány. Félő, hogy a következő generáció már csak a híradásokból és a visszaemlékezésekből fogja látni és hallani, milyen is volt a város, mikor fehérbe öltözött. Ma már rácsodálkozunk és örülünk a havazásnak, ami – akárcsak a kemény hidegek – egyre ritkábban fordul elő télen. Sokan emlékezhetnek még a nagy havazásokra, de azt talán kevesen tudják, hogy korábban nem volt ritka az összefüggő hótakaró, amely szinte egész télen beborította az országot. Találtunk egy cikket, majdnem napra pontosan 56 éve,…

Read More

Itt olvasható a teljes szöveg Robbanószerkezetet ültettek. Az iskolában robbanószerkezetet helyeztek el. Itt az ideje, hogy áldott műveleteinket kiterjesszük Európa szívére, a hitetlenség és képmutatás bástyájára. Tanúi voltunk kormányaitok folyamatos háborújának a muszlimok ellen, és igazságos lenne, ha most megtapasztalnátok az elnyomottak haragját.Mostantól az Ön biztonsága már nem garantált.Tudassátok vezetőitekkel és Európa népeivel, hogy a kalifátus oroszlánjai városaitokat veszik célba. Minden alkalommal, amikor elhagyjátok otthonaitokat, azzal a megértéssel teszitek, hogy talán soha nem tértek vissza élve. Budapest utcáit átitatja a polgárok vére, és épületek omlanak össze robbanóanyagaink erejét. Dekadens civilizációtok minden gyülekezőhelye, minden mérföldkő, minden szimbóluma bátor katonáink célpontja. Beszivárogtunk…

Read More

Országosan több mint 240 iskolát érintett a bombariasztás A Bajai Tankerület intézményei, köztük a bácsalmási iskolák is tájékoztatást kaptak az országos bombariasztásról, azonban egyetlen intézményüket sem érintette a fenyegetés. Pálmai Zoltán igazgató megerősítette, hogy az iskolák megkapták az értesítést, de a bácsalmási oktatási intézmények nem kaptak konkrét fenyegetést. Az országos bombariasztás több mint 240 iskolát érintett csütörtökön délelőtt, olvasható a Halasmédia honlapján. Országszerte több iskolát kiürítették, Budapesten legalább húsz iskolában történt riasztás, de vidéki intézmények is érintettek a fenyegetésben. A riasztás jellemzően egy Google-fordítóval készült levél nyomán terjedt, melyet a police.hu oldalán megosztottak: A bácsalmási iskolák működése zavartalan.

Read More

Eltűnt a kerékpár Január 20-án, hétfő este kellemetlen meglepetés érte Danis Ildikót, amikor a Bezdán utcában található háza elől eltűnt a fehér, Koliken márkájú női kerékpárja, amelyet néhány percre hagyott őrizetlenül. Azonnal értesítette a rendőrséget, valamint megkereste szerkesztőségünket, hogy adjunk hírt az esetről az online térben, hogy minél szélesebb körben terjedjen az információ. A láthatatlan őrangyal Az 54 éves Ildikó a település láthatatlan őrangyalaként tevékenykedik Bácsalmáson. Ha problémát észlel a városban vagy segítségre szoruló emberekkel találkozik, azonnal cselekszik. Rendszeresen tesz bejelentést a Bácsalmási Panaszládán keresztül az önkormányzatnak, amelyek a városvezetés és a BÖKK munkatársai mindig igyekeznek megoldást találni. Korábban hittanoktatóként,…

Read More

Dózsai Róbert parancsnok tollából A téli közúti közlekedés jellemző veszélyei a csúszós, jeges, havas utak, a változó időjárási körülmények, a hótorlaszok, elzárt útvonalak, a csökkent látótávolság, valamint a kényszermegállások. Bár az utóbbi években nem találkoztunk hótorlaszokkal illetve hóval sem nagyon, de csúszós, jeges útviszonyokkal viszont igen. Ezért fontos tudni mi a teendő ha bajba kerülünk. Speciális felszerelések téli időjárásra Hallgassuk a rádiók közlekedési információs adásait. Okostelefonos alkalmazások (VÉSZ) mobilinternet. Mikor NE induljunk el az autóval? Teendők kényszermegállás idején Nincs értelme az erőfeszítésnek, ha hosszabb útszakaszt borít hó. Ebben az esetben jobb, ha megvárjuk a hókotrókat. Ilyen esetben fontos, hogy maradjunk…

Read More

A kép december 23-án készült, szinte lehetetlen körülmények között: szakadó hóban, késő délután, már sötétedéskor. Ekkor még abban reménykedtünk, hogy fehér karácsonyunk lesz, de sajnos másnap délutánra elolvadt a hó. A helyszín ismét a Hősök tere, de látható az ünnepi fényekben pompázó Backnang Emlékkút, a csodálatosan kivilágított művelődési központ, valamint az önkormányzat épülete is. Az előtérben a hólepte Templomkert, amely teljesen üres.

Read More

2025.01.13 – 17 ig „Havas téli ég alatt, vendégeim a madarak” témahetet tartottunk a Központi óvoda Katica, Zümi és Pillangó csoportjában. Bár tervezéskor még a megszokottól eltérő időjárás ellenére csak szükségét éreztük, de a megvalósítás hetében a természetet ölelő vékony hótakaró már indokolttá tette, hogy a tollas barátaink természetes környezetben való megfigyelésével, védelmével, az emberi felelősségteljes gondoskodás gyakorlásával foglalkozzunk. Ráhangolódásként és a természet iránti szeretet, tisztelet megalapozása céljából a Kossuth park Nagy Fakopáncs Tanösvényén végigsétálva gyakoroltuk az erdőn járás szabályait, végeztünk tudatos megfigyeléseket, kerestünk fészkeket, tollakat, hallgattunk madárcsicsergést, távcsővel a magasabban kuporgó madarakat hoztunk gyermek közelbe. Ellátogattunk a Rákóczi úti…

Read More

A természet szeretetét és védelmét nem lehet elég korán kezdeni – ezt vallják a Kiskunsági Nemzeti Park szakemberei is. Tamás Ádám természetvédelmi őr 2025. január 16-án látogatott el a bácsalmási Központi Óvodába, ahol a téli madáretetésről tartott előadást a gyerekeknek. A látogatás után beszélgettünk vele a környezeti nevelés fontosságáról és a madáretetés helyes gyakorlatáról. Miért tartod fontosnak, hogy már óvodás korban megismerkedjenek a gyerekek a madarak téli etetésével? Szerintem nem lehet elég korán kezdeni a gyermekek természet iránti érzékenyítését, a legkisebb korban kell megtanítani nekik a helyes gyakorlatokat. A legfiatalabb korosztály, amely befogadja és már meg tudja érteni, az óvodás…

Read More

A szűrővizsgálat különösen ajánlott a 40 év feletti férfiak számára A Bácsalmási Szakrendelő örömmel értesíti a lakosságot, hogy az intézményben mostantól lehetőség nyílik ingyenes PSA (prosztata-specifikus antigén) szűrővizsgálatra. A kezdeményezés célja a prosztatarák korai felismerése, amely a férfiak egyik leggyakoribb daganatos megbetegedése. A PSA egy olyan fehérje, amelyet a prosztata termel, és a vérből egyszerűen kimutatható. Az emelkedett PSA-szint számos okra utalhat: lehet jóindulatú prosztata-megnagyobbodás, gyulladás vagy fertőzés jele, de rosszindulatú elváltozást is jelezhet. Fontos tudni, hogy bizonyos életmódbeli tényezők és egyes gyógyszerek is befolyásolhatják a PSA-szintet. A szűrővizsgálat különösen ajánlott a 40 év feletti férfiak számára. Az életkor előrehaladtával…

Read More

Busó Karnevál Bácsalmáson – Hagyományteremtő télbúcsúztató program! Február 16-án valami igazán különleges esemény várja Bácsalmás lakosságát és az idelátogatókat: elhozzuk a városba az igazi mohácsi Busókat! A Busó Karnevál – I. Bácsalmási Jelmezes Felvonulás célja nemcsak a tél elűzése, hanem egy új, hagyományőrző kulturális program megteremtése, amely minden korosztály számára izgalmas kikapcsolódást nyújt. Mit tartogat a program? A karnevál során valódi mohácsi Busók vezetésével látványos jelmezes felvonulás veszi kezdetét, ahol gyalogosan és lovaskocsival is végigjárjuk a város kijelölt útvonalát. A program részeként szalmabáb-égetéssel búcsúzunk a téltől, valamint különféle izgalmas kísérőprogramokkal készülünk, többek között: Zenés, jelmezes utcai felvonulás – öltözzetek be!…

Read More

Hagyomány van születőben? A Bunyevác-Horvát Egyesület, a Horvát Önkormányzat és Nyári Attila szervezésében január 11-én megrendezett I. Disznótoros Fesztivál minden várakozást felülmúló sikerrel zárult Bácsalmáson. A Dob utcában megrendezett esemény a hagyományőrzés és a közösségépítés jegyében telt. A rendezvényt Turcsik Erika köszöntője után Joó Balázs plébános áldotta meg, aki nem csak a feldolgozásra váró húsokat szentelte meg, de maga is aktív résztvevője lett az eseménynek: alkalmi böllérként részt vett a disznó feldolgozásában néhány kép erejéig, és a zsűri tiszteletbeli tagjaként értékelte a versenymunkákat. A kolbászkészítő versenyen izgalmas küzdelem alakult ki a résztvevők között. A zsűrizést Németh Balázs polgármester, Beczéné Irénke,…

Read More

Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata új kezdeményezéssel fordul a helyi közösséghez: egy kérdőív kitöltésével most nemcsak a helyi termékek és szolgáltatások népszerűsítésében segíthet, hanem még nyerhet is! A szerencsések három darab, 15 000 forint értékű ajándékcsomag egyikét vihetik haza. Miért fontos ez a kérdőív? A helyi termékek választásával nemcsak a környezetvédelmet támogatjuk – csökkentjük az ökológiai lábnyomunkat –, hanem hozzájárulunk a közösség fejlődéséhez is. Az Önkormányzat célja a fenntarthatóság és a helyi értékek népszerűsítése, amelynek keretében elindították a fi200 márkastratégiát. Ez a program a termelőket, szolgáltatókat és fogyasztókat köti össze egy fenntarthatóság iránt elkötelezett, szélesebb modellben. A projekt mottója: „Érezz lokálisan, gondolkodj…

Read More