Serfőző Adriennel és Serfőzőné Nagy Mónikával, a RendLesz (Bácsalmás) alapítóival beszélgettünk.
Akkor tisztázzuk: RendLesz Bácsalmás vagy RendLesz a nevetek?
Móni
RendLesz Bácsalmás néven indultunk, de nemrég elhagytam a Bácsalmást a nevünk végéről, mert sokakat összezavart a környéken, hogy mi most tulajdonképpen csak Bácsalmáson tevékenykedünk, vagy vállalunk más településen is munkát? Természetesen nem csak Bácsalmára korlátozódunk, ezért úgy döntöttem, hogy maradjunk a RendLesz-nél.
Nekem is okozott némi zavart a toronyban, hiszen nálam is még a RendLesz Bácsalmás néven voltatok meg. Hozzá kell tennem, zseniális a cég neve!
Móni
Szerény fantáziám szüleménye. (nevet)
Mikor, miért és hogyan alakult meg a RendLesz? Egyáltalán mivel foglalkoztok?
Móni
Egyéni vállalkozóként hoztam létre ezt a takarítási szolgáltatást. Előzetesen sokat beszélgettünk Adrival, hogy a környéken hasonló vállalkozás nemigazán működik, míg Baján, Szegeden, a nagyobb településeken léteznek takarítócégek, és igény is van rájuk. Óriási meglepetésünkre az első pillanattól kezdve döbbenetes érdeklődés volt felénk.
Adrienn
Előbb kellett kezdenünk, mint ahogy terveztük.
Móni
Ráadásul 3 hét után már munkaerőt kellett magunk mellé keresnünk, mert annyi megbízással találtak meg minket. Ennek köszönhetően nagyon gyorsan fejlődtünk. Muszáj is volt haladnunk, mert kezdőként is sok, komoly megbízást kaptunk, amelyekhez fel kellett nőnünk. Sokat tanultunk ebben az időszakban. Én például megtanultam, hogy egy főállás mellett mellékállásban ezt nem lehet csinálni. (nevet)
Adrienn
Liza csatlakozott először hozzánk.










Móni
Így van, Liza a legkorábbi állandó munkatársunk. Sokáig csak hárman voltunk, a nagyobb feladatokat pedig beugrós munkatársakkal kiegészülve végeztük el.
Milyen szolgáltatásokat nyújtotok, illetve milyen típusú takarítási feladatokra specializálódtatok? Éppen egy ismerősöm keresett múltkor kanapészövet tisztitásra valakit. Ilyen jellegű megbízásokat is vállaltok?
Móni
A legkisebb feladatoktól kezdve a komplex ingatlan takarításig bármilyen megbízást elvállalunk. A repertoárunk az alaptakarítástól az extrém, akár több napos takarításokig terjed. Természetesen ebbe beletartoznak az egyedi feladatok is, legyen az szőnyeg-, kárpittisztítás, vagy az ablak- és függönymosás. Emellett vannak rendszeres, heti, kétheti, havi munkáink is, de alkalmi megbízásaink is akadnak, mint a nagytakarítások, felújítás utáni komolyabb munkák is, ahol glett- és festékfoltokkal, illetve minden más egyébbel küzdünk meg.
Mi az, ami megkülönböztet benneteket a piacon működő többi cégtől?
Móni
Talán elmondhatom, hogy nagyon szociálisak vagyunk. Megkerestek minket egy saját magát ellátni már alig-alig tudó idős férfi kapcsán, hogy tudnánk-e segíteni rajta azzal, hogy egy picit kitakarítjuk az otthonát. Fizetni nem tudtak a megbízásért, viszont képtelenek lettünk volna elmenni mellette, így elvállatuk.


Kád


Adrienn
Megbeszéltük, hogy igen, ezt el kell vállalnunk, meg kell csinálnunk. Munka közben viszont ráébredtünk, hogy többet is tehetnénk érte. A kis takarításból pedig lett egy nagy takarítás.
Móni
Vittünk neki szőnyeget, mikrót, miegyebet. Nem tudunk elmenni emberi sorsok mellett.
Adrienn
Sokszor pedig egy ölelés és a könnyek a fizetség.
Milyen volt a kezdet?
Adrienn
Móni tudta, hogy a pici gyermekem mellett keresek munkát, és egyszer csak megkeresett ezzel az elképzeléssel. Összeültünk, ötleteltünk kicsit rajta, majd belevágtunk. Az első munkára csak ketten mentünk. Emlékszem, hogy csak ültünk utána az autóban, és…
Móni
Belehaltunk! (nevet)
Adrienn
Igen, belehaltunk. Tudtuk, hogy valamit változtatni kell.
Mi történt az első napotokon?
Adrienn
Egy hatalmas házhoz mentünk ki, ahol nevelőszülők éltek sok gyerekkel.
Móni
Akkor döbbentünk rá, hogy ketten kevesek leszünk. Az a takarítás ma már abszolút semmilyen problémát nem okozna, akkor viszont idegőrlő volt szembesülni azzal, hogy ketten vagyunk egy akkor házra. Az idő csak ment, csináltuk, csináltuk, de azt láttuk, hogy nem haladunk, a munka viszont rengeteg volt… De hát a tanulópénzt meg kellett fizetnünk nekünk is.
Adrienn
Augusztustól pedig már Zorica is erősítette a csapatot, majd jött Kitti, mint állandó tag. Rajtuk kívül van még két lány, akik alkalmanként csatlakoznak hozzánk a nagyobb munkákhoz, de mind nagyon ügyesek.
Nyilván egy takarítással foglalkozó vállalkozásnál azért más minőségű tisztítószerek és eszközök vannak jelen, mint a háztartásban. Milyen eszközökkel tudtok kimagasló munkát végezni?
Móni
Igen, elsősorban vegyszerekkel dolgozunk, azok közül is vannak a bevált termékek, amelyekhez ragaszkodunk, hiszen hatékonyságban verhetetlenek. A környezetbarát termékeket akkor használjuk, ha kifejezett kérés van erre a megbízó részéről, mert hatékonyságban sokszor alul maradnak a vegyszeres társaikkal szemben. Már volt ügyfelünk, aki előzetesen jelezte, hogy melyik összetevőkre allergiás, ezért természetesen azokat a tisztítószereket helyettesítettük, amelyekben ezek megtalálhatók voltak. Javarészt azonban a normál, ipari minőségű tisztítószereket használjuk.
Adrienn
Rengeteg termékkel kísérletezünk és folyamatosan keressük azokat, amelyek hatékonyságban a legmagasabb igényeket is kielégítik, amelyekkel extra minőségű takarítást tudunk felmutatni.
Móni
Emellett az ablaktisztítógépek szoktak megdöbbenést kelteni az ügyfeleknél. Ezekre azért van szükségünk, mert gyorsabb, precízebb munkát tudunk velük végezni. A kárpittisztításunkra vagyok talán a legbüszkébb, pedig Adri harcolta ki, hogy ruházzunk be egy Kärcher Puzzi 10-es takarítógépre. Komolyabb és hatékonyabb gépet el sem tudnék képzelni, és őszintén szólva nagyon meg is vagyunk vele elégedve.
Bevallom, az ablaktisztítógép bevallom engem is meglepett.
Adrienn
Az első munka után rájöttünk, hogy az ablaktisztításhoz komolyabb eszköz kell. Időt és energiát takarítunk meg azzal, hogy ablaktisztítógépet használunk. Arról nem beszélve, hogy napi rendszereséggel végzünk ilyen tevékenységet, a kezünkre vigyáznunk kell. Ezzel az eszközzel viszont kíméljük a kezeinket.
Még sosem merült fel bennem, hogy ilyen szolgáltatást vegyek igénybe, pedig nálunk sok, nagy ablak van, amit kifejezetten nagy kihívás takarítani. Viszont most, hogy beszélgetünk róla, egyáltalán nem tűnik ördögtől valónak, hogy az ember szakember segítségét vegye igénybe akár a takarításhoz is.
Móni
Eleinte rengeteg sztereotípiával kellett megküzdenünk. Volt, aki kérte, hogy gyakorlatilag lopakodva pakoljunk be a házába, nehogy a szomszédok meglássanak minket. Sokan azt gondolják, hogy szégyen takarítást kérni, hiszen vidéken vagyunk, kisvárosban, ahol mindenki ismer mindenkit, és rögtön rásütik az emberre, hogy lusta takarítani. Úgy gondolom, hogy manapság már nem kellene, hogy így gondolkozzanak, hiszen sokan leterheltek a munkájuk miatt, sokan pedig úgy gondolják, hasznosabban is el tudnák tölteni az idejüket, így inkább a gyerekeikkel, családjukkal vannak, vagy más módon kapcsolódnak ki. De ugyanúgy járunk idősebbekhez is, akik fizikailag képtelen a környezetüket úgy rendben tartani, ahogy az igényeik megkívánják. Számos oka lehet annak, hogy minket hívnak. Viszont most már nincsenek az olyan jellegű kérések, hogy hajnalban lopakodva mennyünk be.
Adrienn
Sőt, éppen ellenkezőleg. Egyre többen jutnak el hozzánk a továbbajánlások révén.
Egy fajta minőségbéli igényt is jelenthet, ha valaki inkább szakemberre bízza a takarítást. Ahogy a kőművesmunkát is csinálhatjuk magunk, vagy bízhatjuk profikra, az eredmény valószínűleg szignifikáns lesz. Úgy tűnik, a helyi mikroközösség szemléletét is formáljátok.
Móni
Visszatérve a szomszéd véleményére: miért fontos az? Engem abszolút nem érdekelne, ugyanakkor maximális diszkrécióval dolgozunk.
Lehetséges, hogy nem csak azért félnek az emberek, mert lustának bélyegezhetik őket? Lehet, hogy attól tartanak, hogy olyan kérdések merülnek fel a környezetükben, hogy vajon mi lehet ott, miért kell profi takarítókat hívni?
Móni
Ezzel az aggállyal még nem találkoztunk. De ahogy mondtam, nálunk maximális a diszkréció, arról, hogy hol, milyen munkát végeztünk, ki-mivel bízott meg minket, senkinek sem beszélünk. Ez alapelvünk.
Csak ingatlanokkal foglalkoztok, vagy autótisztítás is szerepel a repertoárotokban?
Móni
Nem, kizárólag épületek takarítását vállaljuk. Lakásokhoz, családi házakhoz, konyhákhoz, ipari létesítményekhez, irodákhoz és egyéb épületekhez megyünk ki. A gépjárműtakarítás más kategória, bár szokták kérdezni, mi ezzel nem foglalkozunk.
Egészségügyi létesítményeket is elvállaltok?
Móni
Igen. Somogyiné Gazdag Andrea kért fel a gyermekorvosi rendelő, a foglalkozás egészségügyi iskolaorvos, illetve a fogászati rendelő napi, rendszeres takarítására. Immár harmadik hónapja mi látjuk el a napi takarítási feladatokat.
Adrienn
Mára már rutin munkának számít, noha a kezdetekben azért merültek fel nehézségek, mint például a klórtablettás felmosóvíz, amiben a tabletta egy örökkévalóság alatt sem hajlandó feloldódni. (nevet)
Milyen visszajelzések érkeznek az ügyfelektől? Közösségi médiában kaptok nyilvános kritikát?
Móni
Szerencsére nagyon jók a tapasztalataink. Eddig még nem találkoztunk negatív visszhanggal az online térben. Természetesen mi sem vagyunk tökéletesek, félreértések, nézeteltérések mindig akadnak, velünk sincs ez másként, de a becslésem szerint 98%-os elégedettségi rátával dolgozunk.
Adrienn
Azt fontos megjegyezni, hogy Móni nem tűri, hogy a munkakörülmények megalázók legyenek. Hogy munkavégzés közben bárkinek a sértéseit, bántó megjegyzéseit el kellene tűrni, az nálunk elképzelhetetlen.
Móni
A bullyingot nem tolerálom, és a lányoknak sem engedem, hogy olyan környezetben dolgozzanak, ahol esetleg rosszul, megalázva érzik magukat.
Volt erre precedens?
Adrien
A kezdetekben volt, ahol kiabált az ügyfél velünk, illetve minősíthetetlen stílusban beszélt velünk. Móni viszont világossá tette, hogy semmilyen nyomást, terrort nem vagyunk kötelesek eltűrni. Ha bármikor ilyet tapasztalnánk, minden további nélkül visszamondhatnánk a megbízást.
Móni
Ez így van, elfogadhatatlan számomra, hogy a lányokat bántsák, lenézzék, sértegessék, mert takarítanak.
Volt-e olyan feladat, amire nem voltatok felkészülve? Ami olyan kihívást jelentett, ami a mai napig emlékezetes?
Adrienn
Egyértelműen a Kézilabdacsarnok 6 méteres belmagassága volt ilyen. Tudtuk, hogy ilyen magasban kell majd dolgoznunk, mégis ijesztő volt mindannyiunknak. Végül a Mónival ketten mentünk fel.
Móni
Én leültem, és közöltem, hogy egy darabig még nem vagyok hajlandó elmozdulni, majd valamikor lemegyek. (nevetnek)
És higiéniás szempontból?
Móni
Természetesen akadtak extrémebb megbízások, de ahogy mondtam, a diszkrécióra mindig ügyelünk. Annyit talán elmondhatok, hogy volt olyan kérés, ahol a megbízó a kora és állapota miatt már semmilyen házkörüli teendőt nem tudott ellátni, ezért annyit kért tőlünk, hogy csak úgy vállaljuk el a munkát, ha nem ítélkezünk, és mindent kidobunk, ami „olyan”. A munkánk után járó hála viszont mindent kompenzált.
Bűnügyi helyszínen vállalnátok takarítást?
Móni
Mindig azt mondjuk, hogy mindent is elvállalnánk, de ezen azért elgondolkoznék. Először a lányokkal beszélnék erről, és rájuk bíznám a döntést, de szerencsére még nem találkoztunk ilyen megkereséssel.
Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
Móni
Emberállományban jelenleg nem tervezünk bővítést, azonban a nagyobb, jobb, fejlettebb eszközök beszerzésére folyamatosan törekszünk, legyen az gépjármű, takarítógépek, esetleg tisztítószerek.
A környéken ti kezdtetek először ezzel foglalkozni. Jelent meg azóta konkurencia, vagy ti uraljátok a piacot?
Móni
Amikor annak idején elindítottuk ezt a vállalkozást, eleinte nyugodt vizeken eveztünk. Sikerült az ügyfélbázist kialakítani, az emberek szép lassan megismertek minket, kialakult a bizalom. Majd hirtelen Bácsalmáson mindenki azt hitte, hogy ugyanebből fog meggazdagodni. A konkurenciával nincs baj, hiszen serkenti a piacot, minket fejlesztésre és fejlődésre sarkall. Nem baj, ha kialakul egy egészséges verseny, amiben minden résztvevő sportszerűen lép a pályára. Azonban a rosszhiszeműséggel, a mások kárára való törekvésekkel nem tudok azonosulni. Úgy vélem, az nem egészséges vállalkozói morál, ha azért küzdesz, hogy a másik alá tegyél. Fültanúi voltunk annak, hogy majd a „RendLeszt csődbe visszük”. Mi nem azért hoztuk létre a vállalkozásunkat, hogy másnak az orra alá borsot törjünk, hanem a magunk boldogulása miatt. Hozzáteszem, ez nem az az üzlet, amiből az ember milliomosként száll ki, bár sokan így gondolják. Arra törekszünk, hogy békésen, egymás mellett megélve elvégezzük a munkánkat, de az eddigi tapasztalataink alapján… és ezt a mondatot már nem fejezem be.
Nagyon köszönöm ezt a szemléletformáló beszélgetést!
A cikkben felhasznált képeket a RendLesz bocsájtotta rendelkezésünkre. A képek az ingatlantulajdonosok engedélyével kerültek felhasználásra.