2024. október 23-án a Bácsalmási Katolikus Templomban szentmisével emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire. A szentmisét Joó Balázs plébános celebrálta. Joó Balázs szentbeszédében utalt az előző napi városi ünnepségre, és arra kérte a megjelenteket, hogy tekintsenek magukba: ki-ki vizsgálja meg, mennyire áll ki napjainkban a nemes ügyek mellett, ahogyan azt ’56 hősei, mártírjaink és szentjeink tették. A szentmisét a Cziczinger család, Mancz Ferenc és családja, Patocskai László, a Krix család, a Prikidánovics család és a Funták család közösen ajánlotta fel nemrég elhunyt barátjuk, a bácsalmási gyökerekkel rendelkező, Oberbrüdenben élt Volker Seibert emlékére is, aki 62 éves korában, tragikus hirtelenséggel…
Szerző: Szerkesztő
5 éves lett az Ugribugri Különleges születésnapi ünnepségnek lehettünk tanúi a hétvégén: az Ugribugri Játszóház fennállásának ötödik évfordulóját ünnepelte. Az esemény azonban nem csak egy egyszerű születésnap volt – a játszóház működtetői idén is kreatív módon vonták be kis vendégeiket az ünneplésbe. A születésnapi készülődés már hetekkel korábban elkezdődött, amikor „Az én játszóházam” jeligével rajzpályázatot hirdettek. A kis művészek alkotásai, melyek képgalériánkban megtekinthetők, mind-mind azt mutatják: a gyerekek számára az Ugribugri több mint egy egyszerű játszóhely – igazi mesebirodalom. A születésnapi program egy gyermekműsorral indult, ahol 30 percen át csendültek fel a legnépszerűbb gyermekdalok Hegedűsné Erika tolmácsolásában. A dalokat együtt…
Bácsalmás Város Önkormányzata 2024. október 22-én megemlékezést tartott az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján az 1956-os emléktáblánál, a Hősök terén. A műsor keretében a Bácsalmási Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei ünnepi műsort adtak elő, melyhez Farkas Zoltán működött közre nagyszerű gitárjátékával. Németh Balázs polgármester ünnepi beszédében méltatta az 1956-os események jelentőségét és az azóta eltelt évtizedek küzdelmeit, kiemelve az egyén és a haza kapcsolatának jelentőségét. Életed a haza életének egy pillanata is.mondta Németh Balázs polgármester A megemlékezés koszorúzással ért véget, melyen a város képviselői, intézményvezetők, valamint a Bácsalmás alpolgármesterei és maga Németh Balázs polgármester is elhelyezték az…
Idén is részesei lehettünk a Vörösmartys Szülők-Nevelők Báljának, mely október 12-én került megrendezésre a Sárga Csikó Étteremben. A nagyszerű hangulatról az Éppen Ráérünk zenekar gondoskodott. Nézzétek meg rövid videónkat az eseményről!
Honnan kapta a település az eredeti nevét? Milyen állatok flangáltak a vidéken az őskorban? Hány éves a katolikus templom? Bácsalmás Város Önkormányzatának támogatásával mindenki próbára teheti tudását Bácsalmás múltjával kapcsolatos kvízjátékunkon. Akár igazi lokálpatrióta, Bácsalmás szülötte, itt élő, elszármazott, vagy bárki, akit kicsit is érdekel a település gazdag történelme. Legutóbbi kvízünk sikerén felbuzdulva ismét nyereményjátékot hirdetünk, mellyel értékes Együtt Vagyunk Bácsalmás termékcsomagot nyerhetnek olvasóink! Mit kell tennie a részvételhez? Egyszerűen töltse ki online kvízünket, amelyben arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismeri Ön városunkat. Fontos tudnivalók a játékról: Mi a nyeremény? A szerencsés nyertes egy értékes „Együtt vagyunk Bácsalmás” ajándékcsomaggal gazdagodik, amely…
Bácsalmási Hírek Kvízjáték – Hivatalos Játékszabályzat 1. A játék szervezője A „Mit tudsz Bácsalmás múltjáról?” nyereményjáték (továbbiakban: Játék) szervezője az Északi Lámpás Kft. (székhely: 6430 Bácsalmás, Hősök tere 3., adószám: 27454000-2-03), a Bácsalmási Hírek kiadója (továbbiakban: Szervező). 2. A játék időtartama A Játék 2024. október 17-én 00:00 órától 2024. november 2-án 23:59 óráig tart. 3. Részvételi feltételek 4. A játék menete 5. Nyeremény A nyertes egy „Bácsalmás Együtt vagyunk” ajándékcsomagot nyer, amely tartalmaz: 6. Sorsolás és értesítés 7. A nyeremény átvétele 8. Adatkezelés 9. Képmás és hangfelvétel felhasználása 10. Egyéb rendelkezések 11. Jogviták rendezése A Játékkal kapcsolatos esetleges jogviták rendezésére…
Túl a csendes áhítaton, fantasztikus dicsőítés zengte be csodálatos templomunk sokat látott falait. Sajnos a templom akusztikája nem a legjobb, így a koncert hangfelvétele nem a legjobb, ezért elnézést kérünk. A teljes videó:
Jelenleg is zajlik Bácsalmáson a 2024. október 12-i szüreti mulatság, amelyet a Bácsalmási Kulturális Egyesület szervezett. A reggeli hűvös idő ellenére szép számmal gyűltek össze az érdeklődők, hogy részesei legyenek ennek a hagyományőrző, mégis sokszínű eseménynek. A felvonulás a Gr. Széchenyi István u. 84 szám alatti foghíjtelken kezdődött, ahonnan 9 óra után indult útjára a színpompás felvonulás. A menetet a Kyra Dance Team mazsorettcsoport produkciója nyitotta meg, majd a lovasfogatok indultak útnak, hogy bejárják Bácsalmás utcáit. 11 óra után nem sokkal a menet már elhagyta az idősek otthonát, és jelenleg is úton van a következő állomás felé. Minden megállónál finomságokkal…
Gitárszóval és humorral szólította meg a közönséget Csiszér László Bácsalmáson Különleges zenei élményben lehetett része mindazoknak, akik ellátogattak október 11-én, pénteken a bácsalmási Római Katolikus templomba, ahol Csiszér László és zenekara tartott dicsőítő koncertet. A 16 órakor kezdődő eseményen a keresztény könnyűzene egyik legismertebb hazai képviselője és együttese valódi koncertteremmé varázsolta a templomot – ilyen még nem volt városunkban. A zenekar, amely az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség hivatalos együttese és egyben a Szent András Evangelizációs Iskola munkatársaiból áll, fergeteges hangulatot teremtett a templomban. Fiatalos, lendületes előadásmódjuk, változatos repertoárjuk – a meghitt daloktól kezdve a pörgős, táncolós számokig – mindenkit magával…
Van még hova fejlődni, de biztatóak az eddigi eredmények A helyi baráti kör ötlete nyomán a Bácsalmás Város Önkormányzata és a Bácsalmási Hírek közös jótékonysági kezdeményezése, a „Nekik Gyűjtesz!” program harmadik alkalommal jelenik meg városunk rendezvényén. A REpont kukák ezúttal a Szüreti Mulatságon várják az adományozni vágyó látogatókat, ahol a Bácsalmási Kulturális Egyesület számára kihelyezett dedikált kukával is találkozhatnak az érdeklődők. Tapasztalatok Az eddigi két esemény változatos tapasztalatokkal szolgált. A Bácsalmási Horvát Önkormányzat és a Horvát Egyesület által szervezett Halászléfőző Versenyen debütáló kukák közül kiemelkedően teljesített a szervezők gyűjtőedénye (54 betétdíjas palack), második helyen pedig a Bácsalmási Önkéntes Tűzoltó Egyesület…
Bácsalmás Város Önkormányzata és a Bácsalmási Művelődési Központ szívhez szóló és színvonalas műsorral köszöntötte az időseket és a látogatókat a nemzetközi Idősek Világnapja alkalmából.
Bácsalmás Város Önkormányzata és a Bácsalmási Művelődési Központ munkatársai méltó módon köszöntötték az időseket a nemzetközi Idősek Világnapja alkalmából. A Bácsalmási Művelődési Központban megrendezett eseményen Tóth Árpád, frissen újraválasztott alpolgármester köszöntötte a megjelenteket és mondott érzelmes beszédet. Az ünnepi műsor keretében a közönség Rejtő Jenő – A három légiónista műve alapján készült darabot tekinthette meg, melyet Juhász János rendezett. Az előadás, amely korábban már nagy sikert aratott az augusztus 8-ai I. Kulturális Pikniken a bácsalmási Kossuth parkban, ezúttal is remek szórakozást nyújtott. A közönség nemegyszer hangos nevetésben tört ki. A produkció szereplőgárdája – Jurinovits Zorina, Petróczi Dominika, Manhalter Tomcsányi Dalma,…














