Vármegyei kitekintő KECSKEMÉT Bács- Kiskun Vármegye Önkormányzata 2016 óta adja át a Szobonya Zoltán Emléklapot a kommunista diktatúra 1945 és 1961 közötti időszaka áldozatainak és hőseinek. A vármegyeháza dísztermében ma délután három még élő egykori meghurcolt vehette át az emléklapot. Az 1909. november 7-én Jánoshalmán született Szobonya Zoltán 1933-ban a Debreceni Egyetemen szerzett jogi diplomát. 1942-ben tartalékos főhadnagyként bevonult, majd szovjet fogságba esett, ahonnan 1947-ben tért haza. Gyakorló ügyvédként az 1951-ben kitelepített parasztok ügyeit intézte. Az Államvédelmi Hatóság már ekkor megfigyelte, egy 1955-ben készült ÁVH-jelentés szerint „Dr. Szobonya Zoltán Jánoshalmán, de főleg Mélykúton a kulákok védőszentje.” 1956. október 23-tól a…
Szerző: Szerkesztő
Elindultunk, hogy felfaljuk Bácsalmást, és egy kábult nővel is meggyűlt a bajunk!
A túljelentkezés miatt 12 helyett 14 gyermeket sorsoltak ki az Ugribugri Játszóház Szülinapi bulijára! Idén negyedik éve működik az Ugribugri Játszóház Bácsalmáson. Ebből az alkalomból a játszóház születésnapi rendezvényt szervez, melyre sorsolás útján 12 fő gyermek kapott meghívást. A nagyszámú jelentkezés miatt azonban további két gyermeket is kisorsoltak, hogy szeptember 30-án 10.00-tól részt vegyen az ünnepségen, ahol a szervezők felhőtlen kikapcsolódással, tortával és egy apró meglepetéssel is készülnek a kis vendégek számára. A nyertesek névsora pedig: Szalma MiaRózsa LénaRózsa KristófSándor Lara és testvéreIllés VinceSípos AttilaBana ÁronBeck LarinaGéczi EvelinLászló ÁronBorbás Noel és KolenGyarmati-Gál Zsombor! Gratulálunk nekik!
Nem volt egyszerű! Ildikóéknak köszönjük, hogy velünk játszottak, és gratulálunk a nyereményhez! A Kulcsszó című fejtörő kifejezetten nehéz feladványnak bizonyult, de Ildikóéknak sikerült megfejteniük, a megoldás pedig a “Csauscher” volt. A Bácsalmási Hírek legfrissebb számában ismét feladjuk a leckét, azonban ezúttal egy fénykép készítésének a helyét várjuk. Számtalan jó megoldás érkezett a postaládánkba, de a helyes megoldást beküldők közül csak később fogjuk kihúzni a szerencsést. A nyeremény ezúttal egy csodaszép Együtt Vagyunk Bácsalmás Bögre, amelyet a nyertes a szerkesztőségünkben vehet át. A fényképet/feladványt a nyomtatott újságban találják, amelyet pedig a Művelődési Központban, az önkormányzat portáján, illetve a Bácsalmási Hírek szerkesztőségében…
Ha csak egy programot tervez Bácsalmáson most szombatra, akkor ez legyen az! Németh Balázs polgármester Sportcipős Nap ’23 címen városbejárásra invitálta Bácsalmás lakóit. A program rögtön két időpontra lett meghirdetve, és bárki jelentkezhetett rá. A közösségi médiában a város ügyeit szorosan figyelemmel kísérők jelentős részét azonban nem sikerült megszólítani. A csekély részvétel egyik oka feltételezhetően az volt, hogy az esemény két hétköznapra/munkanapra (szeptember 14. és 21.) lett meghirdetve, hogy működésük közben lehessen megtekinteni az egyes intézményeket, üzemeket. Emiatt azonban sokan nem tudtak részt venni, ezért szeptember 23-ra, szombatra is várják a jelentkezéseket. Bár az első alkalomra csak kevesen jöttek el,…
#NoCard #NoForint #NoCséndzs
4 éves lett a bácsalmási Ugribugri Játszóház, és ebből az alkalomból 12 szerencsés gyermek részt vehet az Ugribugri szülinapon!
… aki nem is akar!
Panaszláda – Kétkedők 1:0 Németh Balázs polgármester kezdeményezésére megszületett a Bácsalmási Panaszláda elnevezésű bejelentőformula, melynek az online Bácsalmási Hírek ad felületet, és amelyre az önkormányzat illetékesei folyamatosan várják a lakossági észrevételeket, problémákat és ötleteket a település közterületeivel kapcsolatban. Természetesen a bejelentésnek nem a panaszláda az egyetlen felülete, hiszen a korábbi lehetőségek továbbra is élnek, így emailben, levélben, sőt személyesen is “hangot lehet adni” az észrevételeknek, panaszoknak. Panaszláda A Bácsalmási Panaszláda azonban hatékony bejelentő felületnek bizonyult, és nem azért, mert mi állítjuk, hanem azért, mert valóban elkezdtek özönleni az észrevételek. Az első körben a település úthálózatát érintő, a közlekedési biztonságot befolyásoló…
Orgoványi Anikót a Szerelmes földrajz stábja kísérte el Bácsalmásra 2023. június 9-én az M5 stábja kísérte el Orgoványi Anikót szülővárosába, Bácsalmásra, ahol a költőnő életének fontosabb állomásain tettek látogatást. Rákóczi szobor Kevesen tudják, de a Rákóczi út és Petőfi Sándor utca kereszteződésében található Rákóczi szobrot a Bácsalmáshoz Kötődőek Baráti Köre állítatta fel, melynek tagja Orgoványi Anikó is. Ugyancsak a baráti kör érdeme az Központi Óvoda bejárati kapujának cseréje is. Siskovics-kúria és az emlékfa A Siskovics-kúriában Anikó számos verse olvasható, ezért a forgatáson a látógatóközpontba is ellátogattak, ahol a közben eleredő eső elől is fedél alá húzódhattak. Ezt követően a 2011-ben…
Videós összefoglalónk a Gördülj Zöldben! kerékpártúráról és a Bácsalmási Rakéta Ökoturisztikai Látogatóközpont nyílt napjáról
Ha kérdéseit, ötleteit és véleményét személyesen is megosztaná, elérkezett az idő! Németh Balázs, Bácsalmás Város polgármestere meghívja 2023. szeptember 14-én és 21-én (csütörtök) mindazokat, akiket érdekelnek a település ügyei, észrevételüket, véleményüket, ötleteiket megosztanák, vagy személyesen tennék fel kérdéseiket. A két időpontban azonos programok valósulnak meg. Kezdés: 9.00-kor a Bácsalmási Művelődési Központban. Csatlakozzanak hozzám, járjuk be együtt az iparterületet és az üzemcsarnokokat, nézzük meg a sportcsarnokot, a felújított iskolát és az új bölcsődét, és egy kötetlen beszélgetés keretében osszuk meg egymással észrevételeinket, kérdéseinket, információinkat és ötleteinket!Németh Balázs, polgármester A cukrászda látogatással és ebéddel egybekötött ingyenes eseményen a polgármester úr személyesen mutatja…
Ha nem hiszi, szagolja meg ingyen! Arról, hogy az idei évtől mi változott az új Bácsalmási Hírekben itt írtunk, arról pedig, hogy miért nem kerül már a postaládákba (és a kukákba) a nyomtatott lap, pedig itt írtunk! *Az új könyv illat más néven nyomdaillat, valójában a nyomtatott sajtótermékek sajátossága. Összetételét 3 tényező befolyásolja: a tinta, a kötés módja és a felhasznált papír anyaga. (Természetesen illataromát nem adnak a papírhoz a nyomdában.)
Tisztelt Lakosság! Az egészséghez való alapjog, továbbá az egészséges környezet biztosítása érdekében közös cél, hogy a parlagfű és egyéb allergén gyomnövények elszaporodását és virágzását megakadályozzuk, mely jogszabályban előírt feladatuk is egyben. Ezáltal Bácsalmás Város Önkormányzata felhívja a település lakosságának figyelmét arra, hogy az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Éltv.) alapján a tulajdonosoknak, valamint a földhasználóknak kötelező védekezni a parlagfű és az egyéb károsítók ellen bel-és külterületen egyaránt! A 17. § (4) bekezdés alapján: A földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan…