Egy 1941-es újság rövid hírében az szerepel, hogy húsvétra 85 ezer palack bácsalmási „ezerjó” került a kereskedelembe. Ugyanebben az évben összesen 220 ezer palack bort töltöttek üvegbe az alföldi pincészetekben.
Ez nem kis mennyiség. Különösen úgy, hogy egyetlen település neve szerepel benne.
A hír szerint nemcsak ezerjóból, hanem kadarkából és rizlingből is jelentős mennyiséget palackoztak, összesen akár egymillió palackot is.
A Duna–Tisza köze ebben az időszakban kifejezetten erős bortermelő vidék volt. A homokos talaj, a nagy kiterjedésű szőlőterületek és a helyi fajták együtt adták azt a mennyiséget, amivel a régió folyamatosan jelen volt a piacon.
Mi az az ezerjó?
Az ezerjó egy régi magyar fehérszőlő-fajta, amelyet már évszázadok óta termesztenek a Kárpát-medencében. Magyar eredetű fajta, a legismertebb borvidékei közé tartozik a Móri, a Kunsági és a Neszmélyi borvidék.
Borára általában a magas savtartalom, frissesség és könnyű ihatóság jellemző. Jó évjáratokban kifejezetten kellemes, üde bort ad, de akár édesebb, késői szüretelésű változatok is készülhetnek belőle.
A 19–20. században az egyik legelterjedtebb magyar szőlőfajta volt, így nem meglepő, hogy a bácsalmási borok között is nagy mennyiségben szerepelt.
A húsvéti időszak kiemelt volt a borkereskedelemben, ilyenkor nagyobb készletekkel dolgoztak a kereskedők. A bácsalmási bor ezek szerint nem helyben maradt, hanem ment tovább.
Az „ezerjó” egy régi magyar szőlőfajta, könnyebb, savasabb bor készül belőle. Akkoriban kifejezetten kedvelt volt.
A helyi bortermelés nagyságáról korábban ebben a cikkben is írtunk.
A rövid hír mögött egy működő ágazat látszik, ami nem csak saját fogyasztásra termelt, hanem országosan jelen volt.
Forrás: Kecskemét és Vidéke, 1941
Kiemelt képünk illusztráció.
