Egy idős bácsalmási férfi került veszélybe miután elindult otthonról, de nem találta meg a hazafelé vezető utat. Szerencsére viselt gondosórája lehetővé tette, hogy jelezze: bajban van.
A hívás után Györe Petra r. őrmester és Horváth Zsolt r. őrmester azonnal megkezdték a keresést. A rendőrök a gondosóra GPS-jelei alapján indultak el a férfi irányába, ám az út utolsó szakasza már nem volt járható járművel, így gyalog folytatták. Körülbelül másfél kilométert tettek meg a vasúti sínek mentén, mire este hat óra körül rábukkantak a bajbajutottra.
Az idős ember kiszáradva, cipő nélkül, zavartan ült egy árokban. A rendőrök elsőként vizet adtak neki, majd felsegítették és a kiérkező mentőkhöz kísérték, akik ellátták és kórházba szállították. Eközben a hatóság értesítette a férfi hozzátartozóját is, aki szintén a helyszínre sietett.
A gondosóra nyújtotta technikai megoldásnak és a rendőrök gyors reakciójának köszönhetően nem lett tragédia.
Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Facebook oldala. Kiemelt kép: Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság
