Június 29-e, Péter-Pál napja a hagyomány szerint az aratás kezdetéhez kötődik. 2012 óta ezen a napon emlékezünk azokra a magyar gazdákra is, akiket a kuláküldözés éveiben megbélyegeztek, ellehetetlenítettek, sok esetben otthonuktól, földjüktől, megélhetésüktől és becsületüktől is megfosztottak.
Bácsalmás történetében ez a korszak különösen érzékeny fejezet. A város és környéke nemcsak mezőgazdasági településként volt érintett, hanem határ menti térségként is. A déli határsáv közelsége, a beszolgáltatási kényszer, a nemzetiségi gyanakvás és az államvédelmi megfigyelés együtt alakította azt a légkört, amelyben sok család élete egyik napról a másikra bizonytalanná vált.
Amikor a „kulák” bélyeg lett
A kulák szó eredetileg a tehetősebb parasztgazdák megjelölésére szolgált, az ötvenes évek elejére azonban sokkal többet jelentett egyszerű vagyoni kategóriánál. Aki erre a listára került, azt nemcsak gazdagabb gazdaként tartották számon, hanem sokszor gyanús, megbízhatatlan emberként kezelték. A bélyeg a családtagokra is rávetült: gyerekek, fiatalok, asszonyok és idősek is viselték következményeit.
A korabeli sajtó nyelvezete ma már nehezen olvasható indulat nélkül. A megyei lapokban nem ritkán név szerint említettek embereket, „kulákként” megjelölve őket, és mezőgazdasági mulasztásokkal, késlekedéssel, a földek elhanyagolásával vádolták őket. Egy 1951-es újságcikk például Bácsalmásról Peszkán Istvánt és Balázs Piri Bélát említi név szerint. A cikk szerint előbbi két hold, utóbbi négy hold kukoricát hagyott műveletlenül. A megfogalmazás azonban nem egyszerű mezőgazdasági beszámoló volt, hanem a korszakra jellemző nyilvános megszégyenítés része.
Ezeket a forrásokat óvatosan kell olvasni. Nem feltétlenül azt árulják el, hogy mi történt pontosan a földeken, hanem azt, hogyan működött a megbélyegzés: névvel, településsel, birtokmérettel, váddal.
Bácsalmás a határsávban
Bácsalmás helyzete sajátos volt. A déli határ közelsége miatt a térség az ötvenes évek elején fokozott figyelem alá került. A Bácsalmási járás több települése, köztük Bácsalmás, Csikéria, Katymár, Kunbaja, Madaras, Mátételke, Mélykút és Tataháza, a kiemelten ellenőrzött 15 kilométeres határsávhoz tartozott.
Ez a mindennapokban is érezhető volt. A határsávban élőket nyilvántartották, ellenőrizték, a mozgásukat korlátozták, a hatóságok pedig külön figyelték azokat, akiket valamilyen okból megbízhatatlannak tartottak. A listákra sokféle ember kerülhetett: volt katonák, korábbi párttagok, nyugatról hazatértek, délszláv kapcsolatokkal rendelkezők, kettősbirtokosok, határ menti gazdák, illetve a „kuláknak” minősítettek.
Bácsalmáson ezért a kuláküldözés nemcsak a földről és a beszolgáltatásról szólt: összefonódott a határ menti félelemmel, a családi kapcsolatok miatti gyanakvással és azzal a nyomással, amely a térség lakóira különösen erősen nehezedett.
Beszolgáltatás, félelem, állandó bizonyítási kényszer
A gazdáknak nemcsak termelniük kellett, hanem teljesíteniük kellett a beszolgáltatási előírásokat is. Gabona, kukorica, állat, tojás, zsír, termény. A családok sokszor úgy érezték, hogy mindig tartoznak valamivel. Aki nem tudott időben teljesíteni, könnyen vált gyanússá. A hátralék nem pusztán gazdasági ügy volt, hanem erkölcsi vádként is megjelenhetett.
A bácsalmási járásról fennmaradt államvédelmi iratok szerint a hatóságok a térségben élő délvidéki származásúakat is külön figyelték. Egy 1951-ben nyitott dossziéban a Bácsalmási járás területén élő úgynevezett „jugoszláv kolónia tagjait” vették számba. A kutatás szerint a járás nyolc településén 478 ilyen személyt írtak össze, közülük a legtöbben Bácsalmáson éltek: 227 főt tartottak nyilván.
Ez nem azt jelenti, hogy ezek az emberek bármit elkövettek volna. A gyanakvás köre ezek szerint nagyon széles volt. Elég lehetett a származás, egy rokon a határ túloldalán, egy korábbi lakóhely, egy levélváltás, egy rossz mondat, vagy egyszerűen az, hogy valaki nem illett bele az elvárt képbe.
A propaganda nyelve Bácsalmást sem kerülte el
A Bácsalmás történetét feldolgozó helytörténeti kötet is felidézi, hogy a korabeli megyei sajtó milyen címekkel fordult a térség felé. Ilyen volt például a „Magyar kulák, szerb kulák egy húron pendül”, vagy a „Bácsalmás délszláv dolgozó parasztságának tiltakozása a Titó-banda aljas provokációja ellen” című írás.
Ezek a címek ma már önmagukban is sokat elárulnak a korról. A helyi gazdatársadalmat, a délszláv lakosságot, a határ menti félelmeket és a külpolitikai feszültségeket egyetlen ellenségképbe sűrítették. Aki gazda volt, aki a határ közelében élt, akinek rokona volt odaát, vagy akit egyszer már felírtak valamilyen listára, könnyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetett.
Nemcsak a földet vették el
A kuláküldözés egyik legnagyobb tragédiája, hogy nemcsak gazdasági veszteséget okozott. A föld, az állatok, a termés, a ház, a gazdaság elvesztése önmagában is súlyos csapás volt, de sok család számára a megbélyegzés volt a legnehezebb örökség.
A „kulák származás” évekig elkísérhette a gyerekeket is. Tanulásnál, továbbtanulásnál, közösségi életben, munkahelyen is hátrányt jelenthetett. Volt, akinek a neve mellé odakerült egy jelző, és azt a család még évtizedekkel később is hordozta. A történetek sokszor nem maradtak fenn hivatalos iratokban, csak családi emlékezetben: félmondatokban, elhallgatásokban, régi sérelmekben.
Emlékezni pontosan és méltósággal
Június 29-e alkalom arra, hogy ne csak általánosságban beszéljünk a múltról, hanem megpróbáljuk megérteni a helyi történeteket is. Kik voltak azok, akiket Bácsalmáson kuláknak bélyegeztek? Milyen családokat érintett a beszolgáltatás, a hátralék, a nyilvános megszégyenítés vagy a határsávi ellenőrzés? Milyen emlékek maradtak meg a leszármazottaknál?
A válaszok nem mindig könnyen hozzáférhetők. A korabeli újságcikkek elfogultak, az államvédelmi iratok sajátos szemüvegen keresztül láttatják az embereket, a családi emlékezet pedig sokszor fájdalmas és töredékes. Mégis érdemes keresni ezeket a történeteket, mert a város múltjához tartoznak.
A kuláküldözés emléknapján Bácsalmáson is azokra emlékezünk, akikkel egy korszak igazságtalanul bánt: akiknek a munkáját, földjét, nevét és becsületét is próbára tette.
Források:
Horváth Zoltán, Sövény Mihály, Szénásiné Harton Edit: Bácsalmás. Fejezetek egy felső-bácskai kisváros történetéből;
Orgoványi István nyomán: A déli határsáv 1948 és 1956 között;
Vukman Péter: tanulmány a Híd 2022/4. számában a bajai háromszögben élő délvidéki származásúak államvédelmi megfigyeléséről;
Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. júniusi lapszámok.
Kiemelt kép: mesterséges intelligenciával készült illusztráció.
