Németh Balázs polgármester november 12-én ismét sportcipőt húzott, és a saját kezdeményezésére elindított „sportcipős nap” idei alkalmán intézményvezetőkkel, képviselőkkel és helyi vállalkozókkal közösen járja be Bácsalmás meghatározó üzemeit és vállalkozásait.


Az önkormányzati hagyomány néhány éve indult a polgármester ötleteként, és azóta minden évben más-más közösséget szólít meg: volt már, hogy a város fejlesztéseit, köztereit, turisztikai helyszíneit, vagy éppen a helyi üzemeket járták végig, máskor a lakosokat, a vállalkozókat vagy az intézményvezetőket hívták közös bejárásra.
Ezúttal tizenkét vállalkozás nyitja meg kapuit a delegáció előtt, hogy betekintést adjon mindennapi működésébe, és hogy közelebb hozza egymáshoz a város döntéshozóit, az intézményvezetőket és a helyi gazdasági szereplőket.

A nap az iparterületen kialakított önkormányzati tulajdonú üzemcsarnoknál kezdődött, amelyet jelenleg a Kartonbox Magyarország Kft. bérel és teljes egészében kihasznál. A kartondobozgyártással foglalkozó cég a terület mindkét részét működteti, és a jövőben további fejlesztéseket is tervez.


Innen a Kähny Gépgyártó Kft.-hez vezetett az út, ahol Mancz Ferenc tulajdonos személyesen mutatta be a gyár történetét és jelenlegi működését. A látogatás során szó esett arról is, miként került az egykori német üzem teljes mértékben magyar tulajdonba, és hogyan fejlődött az elmúlt 35 évben az 5000 négyzetméteren működő vállalat, amely ma is főként exportra termel.

A harmadik állomás a Bácsalmási Agráripari Zrt. volt, ahol Pálfi Gábor vezérigazgató őszintén beszélt a mezőgazdasági szektor helyzetéről, a foglalkoztatásról, a bérfejlesztésekről és a helyi gazdasági kapcsolatrendszerről.
A délelőtt folyamán a delegáció ellátogatott a Bácska Modul Kft. és a Soblask telephelyére is, ahol a helyi gyártási és szerelési tevékenységekbe nyerhettek betekintést a résztvevők.

Ezt követően a program a Fresh Caffee Kft. (Kávéáruház) telephelyén folytatódott, ahol Nagy Pál tulajdonos fogadta a csoportot. A látogatás során a résztvevők megismerhették a szemes kávék kereskedelmének világát, a piac működését, a nemzetközi ármozgások hatásait és a logisztikai háttér kulisszatitkait. Bár Nagy Pál mindig hangsúlyozza, hogy számára a kávé elsősorban üzlet, szenvedéllyel beszélt mindenről, ami a pörkölést, csomagolást és a világpiaci folyamatokat érinti.
Az ebédet és a rövid pihenőt a President Caffe & Beer biztosította, ahol Rapcsák Albin helyi vállalkozó látta vendégül a résztvevőket.
A délutáni órákban a delegáció még ellátogat a Geiger Bt., a Bács-Agro Zrt., a malom, valamint Rákos Zoltán és Erika vállalkozásához, a nap zárásaként pedig a Weisz Pékséget keresik fel.
A program célja, hogy a város vezetése testközelből ismerje meg a helyi vállalkozásokat, és erősödjön a kapcsolat az önkormányzat, az intézmények és a gazdasági szereplők között.





