Van még hova fejlődni, de biztatóak az eddigi eredmények
A helyi baráti kör ötlete nyomán a Bácsalmás Város Önkormányzata és a Bácsalmási Hírek közös jótékonysági kezdeményezése, a „Nekik Gyűjtesz!” program harmadik alkalommal jelenik meg városunk rendezvényén. A REpont kukák ezúttal a Szüreti Mulatságon várják az adományozni vágyó látogatókat, ahol a Bácsalmási Kulturális Egyesület számára kihelyezett dedikált kukával is találkozhatnak az érdeklődők.

Tapasztalatok
Az eddigi két esemény változatos tapasztalatokkal szolgált. A Bácsalmási Horvát Önkormányzat és a Horvát Egyesület által szervezett Halászléfőző Versenyen debütáló kukák közül kiemelkedően teljesített a szervezők gyűjtőedénye (54 betétdíjas palack), második helyen pedig a Bácsalmási Önkéntes Tűzoltó Egyesület végzett (44 palack).

Az első alkalommal azonban szembesülnünk kellett néhány kellemetlenséggel is:
a kukákban sajnos jelentős mennyiségű oda nem illő hulladékot találtunk, köztük ételmaradékot, nem visszaváltható flakonokat és egyéb szemetet.

A Háromlábú Mulatságon – részben a rossz időjárás miatt – különösen szerény eredmények születtek: mindössze egyetlen műanyag pohár került a gyűjtőkbe, visszaváltható palack vagy alumínium doboz egyáltalán nem. Ráadásul két kukából a gyűjtőzsák is eltűnt.
A hat állandó támogatott szervezet (Bácsalmási Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Bácsalmás és Vonzáskörzete Járóbeteg Szakellátásért Alapítvány, Bácsalmás Gimnáziumért Alapítvány, Bácsalmási Mentő Alapítvány, Vörösmarty Oktatásfejlesztési és Tehetséggondozó Alapítvány, Óvodásokért és a Jövőnkért) mellett továbbra is minden rendezvényen külön kuka kerül kihelyezésre a szervezők számára.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kukák sikeres működéséhez elengedhetetlen azok központi, jól látható helyre történő kihelyezése és a szervezők aktív közreműködése a figyelemfelhívásban. Bízunk benne, hogy a Szüreti Mulatságon, ahol a Bácsalmási Kulturális Egyesület kukája is debütál, sikerül majd több visszaváltható palackot gyűjtenünk a helyi szervezetek javára.
Technikai információként jelezzük, hogy a Gimnáziumért Alapítvány és a Járóbeteg Szakellátásért Alapítvány esetében továbbra is várjuk a QR-kódokat a visszaváltás gördülékenyebbé tételéhez.
Érdemes megemlíteni, hogy a “Nekik Gyűjtesz!” mellett egy másik közös kezdeményezése is fut a Bácsalmási Híreknek és az önkormányzatnak: a PluszTányér program, amely a főzőversenyek résztvevőit ösztönzi jótékonyságra. A program keretében értékes nyereményeket sorsolunk ki azon versenyzők között, akik legalább egy-egy tál ételt ajánlanak fel a rendezvények látogatóinak.
