Gyerekek és szülők együtt álltak rajthoz szerda délután a Bácsalmási Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Gyerek-Szülő Sportversenyén. A program 16 órakor kezdődött a Rákóczi úti felső tagozat sportcsarnokában, ahol először az 1–2. évfolyamosok és szüleik teljesítették a játékos feladatokat, majd az eredményhirdetés után a 3–4. osztályos gyerekek és családtagjaik vették át a pályát.


A versenyt Kajtár Hajnalka főigazgató nyitotta meg, aki örömét fejezte ki amiatt, hogy ismét sok szülő csatlakozott az iskola egyik kötetlenebb közösségi programjához. Felidézte, hogy az idei tanévben már számos ilyen alkalom teremtett lehetőséget arra, hogy a pedagógusok, gyerekek és családok ne csak a hivatalos iskolai találkozókon legyenek együtt. Legutóbb éppen a Tour de Rakétakilövő jótékonysági kerékpározáson találkozhattak, ahol 164-en pattantak nyeregbe, hétvégén pedig már a Szülők-Nevelők Bálja következik.
Kajtár Hajnalka megköszönte a pedagógusok szervezőmunkáját, majd egy jó tanáccsal indította útjára a mezőnyt: a gyerekeket arra kérte, segítsék a szüleiket. Erre időnként szükség is volt, hiszen ezen a délutánon a felnőttek nem a lelátóról figyeltek, hanem gyermekeikkel együtt teljesítették ugyanazokat a feladatokat.
Cipővásár, dobás, karikák és rengeteg futás
A fő szervezők között Urbán Bernadett és Ráczkopfné Judit vállalt kiemelt szerepet, a feladatokat Mannhalter Eszter találta ki, aki a 3–4. évfolyamosok versenyét is vezényelte. Rajtuk kívül több pedagógus segítette a lebonyolítást, Kajtár Hajnalka pedig maga is bekapcsolódott, többek között az időmérésbe. A szabályokat Urbán Bernadett ismertette, majd kezdődhetett a közel kétórás verseny.



A feladatok már a fantázianeveikkel is megadták az alaphangot. A „cipővásárnál” például minden résztvevőnek le kellett vennie a cipőjét, a lábbelik egy hulahoppkarikába kerültek, majd váltóban kellett odafutni, megtalálni a saját párt, felvenni és visszatérni a csapathoz. Volt cipődobás, labdás feladat, hulahoppkarikán átbújás, egyensúlyozás, ugrás és természetesen sok futás is.











Az alsóbb évfolyamok ugyanazokat a feladatokat kapták, így az 1–2. és a 3–4. osztályos mezőny teljesítménye ugyanazon játékok mentén dőlt el. A különbséget leginkább az adta, hogy ki mennyire gyorsan találta meg a saját cipőjét, mennyire ügyesen egyensúlyozott, és persze az sem volt mindegy, hogy a szülő vagy a gyerek ért vissza előbb.
Kupák és ajándékok is gazdára találtak
Az 1–2. évfolyamosok között a 2.a osztály szerezte meg az első helyet, második lett az 1.b, harmadik pedig a 2.c. A 3–4. évfolyamosok mezőnyében a 3.a végzett az élen, a 4.a lett a második, a 4.b a harmadik, míg a 3.b a negyedik helyen zárt.










Az első helyezettek kupát is kaptak, de a többi osztály sem maradt ajándék nélkül: tárgyi nyereményekkel, édességekkel és más meglepetésekkel készültek a résztvevőknek.
A délután végére nehéz lett volna eldönteni, hogy a gyerekek vagy a szülők élvezték jobban a versenyt. Az biztos, hogy ezen a napon nem a pálya széléről érkezett a biztatás: szülők és gyerekek együtt futottak, ugrottak, bújtak át a karikákon és próbálták minél gyorsabban teljesíteni a feladatokat.
Köszönjük Kajtár Hajnalkának és Rasztik Ágnesnek a meghívást!





