Szentmisével és koszorúzással kezdődött szombaton az Antunovity János Emléknap, amelyet a Bunyevác-Horvátok Egyesülete Bácsalmás szervezett. A program első részében a római katolikus templomban emlékeztek az egykori almási plébánosra, majd a résztvevők a plébánia falán elhelyezett emléktáblához vonultak.

A szentmisét Gyöngyösi Balázs plébános celebrálta. A Bunyevác-Horvátok Egyesülete kórusa horvát nyelvű énekekkel kapcsolódott a liturgiához, az énekkart Bokor Erzsébet kórusvezető billentyűs hangszeren, Barta Ágnes pedig tamburán kísérte.



A zenei szolgálat már a tavalyi emléknapon is különleges szerepet kapott: akkor húsz év után újra tamburák szóltak a bácsalmási templomban. Idén más felállásban, de ismét horvát nyelvű énekek kapcsolták össze a misét Antunovity János örökségével.
Ki volt Antunovity János?
Antunovity János 1815-ben született Kunbaján nemesi családban, amely rokonságban állt az almási Antunovics birtokos családdal. Pappá szentelése után 1842-ben lett Almás plébánosa, és 1859-ig szolgált itt. Ezt követően Kalocsára került kanonokként, majd nagyprépost lett. 1876-ban boszniai választott püspöki címet kapott.
Miért emlegetjük püspökként?
A helyi emlékezetben és számos történeti forrásban Antunovity János püspökként szerepel, a pontos megnevezés azonban boszniai választott püspök. Püspökké nem szentelték fel, címzetes, választott püspökként viselte a címet.
Antunovity életútja messze túlmutatott az egyházi szolgálaton. A bunyevác öntudat egyik meghatározó alakjaként tartják számon, lapot szerkesztett, irodalmi munkákat írt, és a szegényebb fiatalok támogatására is sokat áldozott. Az ő védence volt a Bácsalmásról indult Evetovity Antal is, akinek életútját korábbi Bácsalmás Anno-cikkünkben részletesebben bemutattuk.
Az emléktábla helyszíne is része Antunovity történetének
A mise után a résztvevők a plébániához vonultak, ahol további érdeklődők is csatlakoztak a megemlékezéshez. A beszédeket követően ismét a kórus énekelt, majd elhelyezték a koszorúkat Antunovity János emléktáblájánál. A megemlékezés a horvát himnusszal zárult.









A helyszín önmagában is különleges történetet őriz. A mai plébánia épülete eredetileg az almási Antunovics birtokos család kúriája volt. Egy egyháztörténeti kutatás szerint 1858-ban vásárolták meg plébániaháznak az elegáns, klasszicizáló Antunovics-kúriát. Vagyis éppen Antunovity János almási szolgálatának utolsó időszakában vált az épület plébániává.




A plébánia falán található Antunovity-emléktáblát 2001-ben helyezték el.
Az Antunovity-nap ezzel még nem ért véget: a program a Sárga Csikó Étteremben kórustalálkozóval, vacsorával és horvát-magyar bállal folytatódott. Erről külön cikkben számolunk majd be.
Köszönjük a Bunyevác-Horvátok Egyesülete Bácsalmásnak a meghívást.
Forrás: Bunyevác-Horvátok Egyesülete Bácsalmás, Bácsalmás helytörténeti kötete, Magyar Kurír, Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye.





