Már csak 6 nap és 12 óra van hátra a MOLINAIR nevezési határidejéig. A „Neked mit jelent Bácsalmás?” témában meghirdetett országos köztéri vizuális pályázatra magánszemélyek továbbra is ingyenesen nevezhetnek, a fődíj pedig 100 000 forint.
A MOLINAIR zsűritagjait sorra bemutatjuk, és mindannyiukat arról kérdeztük, mit jelent nekik Bácsalmás. Ezúttal Turcsik Erikát, a Bácsalmási Bunyevác-Horvátok Egyesületének vezetőjét mutatjuk be.
Turcsik Erika így fogalmazott:
Bácsalmás számomra szülővárosom is, ahol élni, rendezvényeket szervezni és az emberi kapcsolatokat erősíteni egy kihívás.
Turcsik Erika évek óta Bácsalmás egyik legnagyobb civil szervezésű rendezvényének szervezője és házigazdája. A Bunyevác-Horvátok Egyesülete Bácsalmás vezetőjeként jól ismeri a helyi közösségeket, a városi rendezvények mögötti munkát, és azt is, mennyi szervezés, türelem, kapcsolatépítés és kitartás kell ahhoz, hogy egy esemény valóban működjön.
Ez a tapasztalat a MOLINAIR zsűrijében is fontos lehet. Erika olyan szemmel láthatja a pályamunkákat, amely nemcsak a képi megoldást, hanem a mögötte lévő közösségi üzenetet is figyeli. Egy köztéri molinó ugyanis nem zárt térbe készül: egy éven át a város része lesz, emberek mennek el mellette nap mint nap, beszélgetéseket indíthat, emlékeket idézhet, vagy éppen új nézőpontot adhat Bácsalmásról.
Külön köszönjük Turcsik Erikának, hogy a MOLINAIR díjátadójának is helyet ad a Halászléfőző Verseny keretében, ahol augusztus 20-án kihirdetjük a pályázat eredményét.
Mire kell figyelni a nevezésnél?
A MOLINAIR országos köztéri vizuális pályázat a „Neked mit jelent Bácsalmás?” témában vár alkotásokat. A pályamű lehet fotó, rajz, festmény, digitális grafika, montázs, gyermekrajz vagy más vizuális alkotás. A lényeg, hogy kapcsolódjon Bácsalmáshoz, és molinóként is működjön.
Nagyon fontos a méretarány: a pályamunkának fekvő téglalap alakúnak kell lennie, az előnézeti kép ajánlott mérete 2000 × 1000 px. Ez azért fontos, mert a kiállításra kerülő molinók is ilyen arányban készülnek.
A zsűri által kiválasztott 25 molinó egy éven át lesz látható a Kossuth park kerítésén.
Nevezés és díjazás
A nevezés magánszemélyek számára ingyenes. Egy nevező legfeljebb öt pályamunkát küldhet be. Szervezetek, cégek és intézmények nevezése bruttó 15 000 forint.
A díjazás:
1. helyezett: 100 000 Ft
2. helyezett: 50 000 Ft
3. helyezett: 30 000 Ft
A nevezési határidő: július 25., éjfél.
A részletes pályázati feltételek és a nevezés a molinair.hu oldalon érhetők el.
A MOLINAIR támogatói
A MOLINAIR kiállítás fő támogatója Bácsalmás Város Önkormányzata. A kezdeményezést további felajánlásokkal támogatja az Ugribugri Játszóház, a Mozgolódó Bácsalmás és Vidákovics Barbara e.v. is.
A szervezők továbbra is várják azok jelentkezését, akik tárgynyeremény felajánlásával szívesen csatlakoznának a MOLINAIR támogatóihoz. Jelentkezni a bacsalmasihirek@gmail.com e-mail-címen lehet.




