Ma délelőtt lezárták a Csauscher-ház előtti járdaszakaszt, és egy hatalmas létrát állítottak fel az épület mellett. A szakemberek jelenleg is a tetőn dolgoznak.

Az önkormányzattól kapott tájékoztatás szerint a munkálatok a tetőhéjazat hibáinak és hiányosságainak javítását, valamint pótlását érintik. A beavatkozás célja, hogy az épület a következő időszakban is beázásmentes maradjon.


A javítások a belső udvar felől már nagyrészt elkészültek, jelenleg az utcafront felőli részen dolgoznak.



A Hősök terén álló Csauscher-ház a város egyik jellegzetes épülete. Az 1926-ban emelt, L-alakú sarokházat Csauscher Ádám szőlőbirtokos és kereskedő építtette, a terveket pedig a környéken ismert építőmester, Kóbor Ferenc készítette. Az épületben eredetileg lakások és üzletek működtek, és az Ulrich-palotával együtt a két világháború közötti bácsalmási polgári építészet egyik meghatározó példájának számít.
A Csauscher-házról korábban többször is írtunk a Bácsalmási Hírekben – itt, itt, illetve itt.





