A Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola bácsalmási zongora tagozatának fiatal tehetsége, Saláta-Ugrai Lázár, ma képviselte városunkat a III. Orbán György Nemzetközi Zongoraversenyen. A kétnapos eseménynek a szentendrei Vujicsics Tihamér Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont.

Lázár a verseny második napján lépett színpadra, ahol ismét magas színvonalú és kiemelkedő játékkal nyűgözte le a közönséget. Az ifjú művész felkészítő tanára, Bundula Marcella, valamint édesanyja is elkísérték őt a megmérettetésre, ezzel is támogatva szereplését.



A verseny nem csupán a zenei kiválóságok felkutatására irányul, hanem egy fontos kulturális küldetést is betölt: tiszteleg Orbán György Kossuth-díjas zeneszerző életműve előtt, aki mintegy 130 gyermekeknek írt művével gazdagította a magyar zenei kultúrát. A 2018-ban útjára indított hagyomány célja, hogy népszerűsítse Orbán György műveit az ifjú zongoristák és tanáraik körében, valamint biztosítsa ezek méltó megszólaltatását.
Az eredményhirdetésre ugyan még várni kell estig, azonban Lázár tehetségét és eddigi eredményeit ismerve, városunk büszkeséggel és bizakodással várja a verseny végeredményét. Akárhogy is alakul, Bácsalmás már most győztesként ünnepli fiatal zongoristáját, aki elkötelezettségével és művészi teljesítményével újabb elismerést hozott városunk számára.