Az új otthonuk azonban minden igényt kielégít
Május 22-én megérkeztek új otthonukhoz, a Felső-Bácska legjobb állapotban lévő szikes tavához a bivalyok. Az út hosszú volt, de jól viselték az utazást, majd igen megilletődve léptek le a pallón. Azonban nem sok idő kellett, és már el is foglalták az új lakhelyet.


Patocskai Ibolya jegyző és Koncsek Zoltán mezőőr fogadták a hét borjút, akik nem sokat teketóriáztak, hamar begázoltak a tó körüli ingoványos területre, és jóízűen lakmároztak a hosszú és minden bizonnyal kimerítő út után.
Németh Balázs polgármester hivatali program miatt nem tudott jelen lenni az állatok érkezéskor, így csak később nyílik lehetősége meglátogatni a város “új lakóit”, azonban köszönetet mondott Piller Rolandnak, aki vállalta a bivalyok szállítását.

A Sóstó 2018 óta fogadja a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság kezdeményezésében és a Bácsalmás Városa Önkormányzat közreműködésével a bivalyokat, akik amellett, hogy turisztikai látványosságként is öregbítik városunk hírnevét, a szikes tó állapotának, egészségének megőrzéséhez is hozzájárulnak, hiszen a legeléssel a nád terjedését gátolják, ezzel megelőzve a tó eliszaposodását.

Noha a bivalyok ki- illetve betelepítése sikernek mondható, idén a gazdasági helyzet miatt félő volt a költöztetés meghiúsulása, azonban az Önkormányzatnak és Piller Rolandnak hála, ebben az évben is nálunk töltik a szezont ezek a fenséges élőlények.