Bácsalmást elhagyva Bácsbokod felé, valami készül: a túlburjánzó növényzetet megritkították, komoly talajmunkálatok történtek, és könnyűszerkezetes építményeket húztak fel. Meg is indultak a találgatások, és szép számmal reppentek fel álhírek is, vajon mi épül ott? Vélhetően, a debreceni akkumulátorüzem körüli aggályok hatására sokakban felmerült az ötlet, hogy egy hasonló építkezésről lehet szó. Sokak előtt bizonyára szivárgó kadmium folyók és savas eső rémképei jelentek meg, azonban a valóság ennél jóval egyszerűbb és sokkal kevésbé drámaibb.
Kiss István a Bács-Tak Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk, aki elmondta, hogy már hozzá is eljutottak a rémhírek a tervezett akkumulátorüzemről, azonban az igazgató úr mindenkit megnyugtatott, hogy valójában a Bács-Tak Kft. beruházása épül, ami miatt senkinek nincs oka aggódni, kivéve talán a kacsákat, ugyanis egy, a legfejlettebb technológiával felszerelt víziszárnyas-telephely létesítése folyik. A beruházás közel 4 milliárd forintba kerül, melynek felét önerőből, a másik felét pedig uniós forrásból finanszírozzák. A talajmunkák jelenleg is zajlanak. Régészeti feltárások során felmerült a gyanú, hogy avarkori település nyomaira bukkantak a kijelölt telek határában, azonban a vizsgálatok során nem került elő jelentős lelet, így áprilisban már az infrastruktúra kialakítása is megkezdődik. A létesítmény várhatóan még az idén elkészül és a működés is megkezdődik az ősz folyamán.
Az igazgató úr kiemelte a tervezett foglalkoztatási lehetőségeket. A Manitou típusú anyagmozgatógépek vezetőit és az élőállat tartásában jártas munkavállalókat várják, az utóbbi pozíció betöltéséhez azonban csak előny, de nem feltétel a korábbi tapasztalat.
Az ország legjelentősebb víziszárnyas feldolgozó részvénytársaságának igazgatósági elnöke szerint a telephely határközeli kialakítását főként a hasonló telepek sűrű elhelyezkedése és a fertőző állatbetegségek elleni stratégia indokolta. A Bács-Tak Kft. új telephelye elősegíti a régióban gazdasági fejlődést és munkahelyeket teremt, miközben a szigorú minőségellenőrzés és biztonsági előírások garantálják az üzem biztonságos működését.
A következő cikkünkben átfogó képet adunk a Bácsalmási Iparterületről, és bemutatjuk az első üzemcsarnokban zajló tevékenységeket is.